2014. április 10., csütörtök

Prológus

A vakuk villognak, anyám árgus szemekkel vizslat, a kényelmetlen cipők teljesen feltörték a lábam. Már 2 napja csak kávén élek, fáradt vagyok, a testem teljesen kimerült. Alig bírok odafigyelni a rendező utasításaira, aki szüntelenül veszekszik és ordibál mindenkivel aki csak a közelébe kerül.
- Olivia figyelj már! - rivall rám Griselda vagyis az anyám. Vonásai megkeményednek és úgy pillant rám, mint egy játékszerre. Mindig is azt akarta, hogy tökéletes legyek, hogy minden dicsőséget bezsebeljek, mert neki csak erre kellek.
- Nem hallottad amit mondtam? - kulcsolja erősen keze közé a csuklóm és úgy rángat ki az öltözőbe.
- Ez fáj - rángatom a kezem, de ő nem ereszt. Egyre erősebben és erősebben zárja markába a kezem, amíg be nem érünk a kis helységbe. Becsapja maga után az ajtót és elereszti a csuklóm. Óvatosan kapok a piros területre, ahol a műkörme nyomai láthatók.
- Most pedig kiszellőzteted a fejed és amikor ez megtörtént, visszajössz és 110 százalékosan teljesítesz! - ordítja az arcomba, mire hátrálok egy kicsit. - Az ajtó előtt várlak, csak semmi trükk - emeli fel mutatóujját, mire bólintok egy aprót és megfordulok. Miután becsukódik az ajtó, az ablak alá telepszek, lábaim felhúzom és mellkasomhoz szorítom őket. Az egész életem olyan, mint egy kalitkába zárt madáré, aki csak a mutogatásra való. Sosem volt normális életem, azóta meg főleg nem, mióta híres lettem. Hirtelen ötlettől vezérelve a táskámhoz kapok, kiemelem a telefonom és írok egy smst Breenek, - a legjobb barátnőmnek - hogy másfél óra múlva a reptéren találkozunk. A kényelmetlen ruhát lecserélem egy rövidnadrágra és egy bő fehér pólóra, sajgó lábam pedig egy tornacsukába csúsztatom. Az ajtóban elfordítom a kulcsot, olyan halkan, ahogy csak tudom, majd az ablakhoz lépek. Pár percig feszegetem, de az fa keret meg sem mozdul. Oldalra pillantok, felkapom a magassarkút, sarkát az üveghez támasztom, majd meglendítem a cipőt. Az üveg apró szilánkokra törik. Táskám kidobom az ablakon és lépnék fel a párkányra, amikor zajt hallok.
- Olivia mit csinálsz? - rikácsol Griselda, majd a zárral bajlódik.
- Azt amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennem - kiáltom vissza, majd a falban kapaszkodva kilépek az ablak külső párkányára. Szerencsére nem vagyunk nagyon magasan. Kiszúrok egy bokrot a földön és egy határozott ugrással a bokor közepén landolok. Táskám felkapom, majd sietősen az autóm felé veszem az irányt.

Amint belépek a tágas házba, elönt egy fura érzés. Végre megteszem. Évek óta ez csak egy álom volt, ami úgy tűnt sosem valósul meg, most mégis itt állok a szobámban és sebes mozdulatokkal ürítem ki az összes fiókot. A ruháim sorra dobálom a bőröndökbe, majd a telefonom hirtelen megcsörren. Félve pillantok a kijelzőre, de amint meglátom a Bree nevet a kijelzőn villogni, megnyugszom.
- Te meg vagy őrülve? - kapkodja gyorsan a levegőt a szöszi barátnőm.
- Griselda? - tippelek, de meg sem várom a választ, hiszen már tudom. - Fél óra múlva legyél a bejáratnál, hozz sok ruhát és amit csak tudsz - mondom, majd kinyomom. A sok megrakodott bőröndöt lecipelem, majd a csomagtartóba helyezem. Beszállok és elindítom a kocsit. Fogalmam sincs hova megyünk majd, de egy biztos, a legközelebbi járattal elhagyom Los Angelest. Lassan hajtok a forgalmas utakon egészen addig, amíg meg nem pillantom a LAX feliratot. A lélegzetvételem fokozatosan gyorsul, egészen addig, amíg meg nem pillantom Breet, aki egyedül ácsorog a reptér előtt bőröndökkel megrakodva. A lány, amint felismeri a kocsit, elmosolyodik. Az egyetlen üres helyre leparkolok és kiszállok. Amint kiteszem a lábam a betonra, Bree a nyakamba ugrik. Nem szól semmit, pontosan tudja mire gondolok. A csomagjaim kivétele után besétálunk az épületbe, ahol a kinti nyári időhöz képest kellemes hideg fogad. A recepciós pultnál lévő lányhoz lépünk, aki kedvesen mosolyog.
- Szia, megtudnád nekünk mondani, hova megy a legközelebbi járat? - mosolygok rá, mire a lány elkezdi nyomkodni az előtte lévő számítógépet.
- Londonba - motyogja. Amíg Bree megveszi mindkettőnknek a jegyet, helyet foglalok az egyik műanyagszéken, ami még nem foglalt. A fejemben csak egyetlen szó kattog folyamatosan. London. Valóban London lesz az a hely, ahol végre normális életet élhetek vagy ez is csak egy átmeneti időszak lesz??

10 megjegyzés:

  1. Engem megfogott. Siess a kövivel!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. nekemis tetszik :DD kíváncsian várom a kövi részt :D

    VálaszTörlés
  3. Nekem nagyon tetszik, siess a kövivel! De gyorsan ám ;)

    VálaszTörlés
  4. Végre egy igényes fanfic. :) nekem tetszik.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó, már most megfogott. Várom a következő részt! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon örülök a kedves szavaknak, megpróbálok sietni :)

    VálaszTörlés
  7. szia tök jó lett már várom a kövit és remélem hamar kész lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nagyon örülök, hogy tetszik, még ma elkezdem, aztán meglátom hogy haladok :)

      Törlés