Chapter 1 - Régi ismerős

Sziasztok!
Először is elnézést a késés miatt és, hogy nem lett éppen a legjobb a rész, de mostanában nem volt időm írni. Sokat nagyon nem fűznék a részhez, így:
Jó olvasást! xx

A reflektorok szinte megvakítanak, ezért szemem elé kapom a kezem. A közönség idegesen méreget, néha valaki be - be kiállt valamit, de én csak állok egy helyben a mikrofonnal a kezemben.
- Kezd már el te szerencsétlen! - hallom meg Griselda hangját, aki a közönség első sorából üvölt nekem. A dobos elkezdi a dallamot, én pedig hozzáfogok az énekléshez, de egyetlen hang sem jön ki a torkomon. Hátranézek, mire a dobos még egyszer elkezdi.
- Koncentrálj Liv! - mondom magamnak. Behunyom szemeim, majd elkezdem a dalt. Egy ideig ez jól is megy, de megakadok. Szemeim kinyitom, de mást sem látok, csak elégedetlen embereket.
- Én nem ezért fizettem! - kiáltják be többen is, mire a zenekar leáll. Kétségbeesetten futja végig tekintetem a közönség sorait, egyetlen arcot kutatva. Mikor meglátom a szőke tincsekkel keretezett szív alakú arcot, elmosolyodom. De a lány ahelyett, hogy egy mosollyal biztatna, lenézően mér végig. A közönség fújjolni kezd. Hátrálok pár lépést, de valamiben megbotlok és egy hatalmas eséssel a padlóra kerülök. Az emberek meg csak özönlenek felém. Szitkozódva és mérgesen. Mikor már csak pár centire vannak tőlem felsikítok.


- Liv! Liv! - rázza meg valaki a vállam, mire szemeim kipattannak. Zilálva nézek Bree-re, aki aggódva pillant végig rajtam, miközben nyugtatóan simogatja a hátam. - Csak egy álom volt, csak egy álom - mondogatom magamnak behunyt szemekkel.
- Jól vagy? - kérdi Bree, de vele párhuzamosan megszólal egy magas női hang, aki bejelenti: megérkeztünk. A mellettem ülő szőke lány még mindig a válaszomra vár, de nem tudom mit is mondhatnék neki, ezért elkezdem összeszedni a nálam lévő dolgokat és felállok. A repülőn ülők többsége már el is hagyta a gépet, így szinte utolsóként lépünk be a hatalmas épületbe. A fejünk felett üvegezett kupolán keresztül süt be a nap. Üzletemberek aktatáskákkal a kezükben futnak, családok mosolyogva várják a gépüket, szerelmes párok pedig egymás kezét szorítva pillantanak a másik felé. Elgondolkodom, ahogy a szerelmesen egymás felé pillantgató lányt és fiút nézem. Én még sosem voltam szerelmes. Persze voltak fiúim, de ők is csak az anyám pénzhajhász bábjai voltak. Imádtak a kamera előtt, egyébként meg rám se néztek. Ezen tűnődve ültem le a reptér előtt, amíg Bree egy taxit próbált leinteni. Gondolkodásom azonban egy fekete kocsi zavarta meg, ami pontosan előttem parkolt le. A volán mögül egy fiú szállt ki és felém fordult. Barna haj, kék szemek, szálkás test, kis borosta és a mosoly, amely sosem fagy le az arcáról. Ez csak egyetlen ember lehet.
- Louis - ölelem át szorosan. Hihetetlen mennyit változott csupán 3 év alatt. A tüsi állandóan zselézett haját felváltotta egy hosszabb változat. Felsőteste tiszta izom, nem pedig csont és bőr. Kisfiús vonásai, megkeményedtek és ezzel sokkal férfiasabbá tették.
- Sokat változtál - mosolyodom el, miután elenged. De mielőtt bármit is szólhatna, Bree a fiú háta mögül néz rá meglepődve.
- Lou? - kérdi, mire Louis megpördül és a lányra néz.
- Hugi - mondja, majd Breet a karjai közé zárja.


- Hol is fogunk pontosan lakni? - hajolok az első ülések közé és felváltva nézek a Tomlinson testvérekre.
- Természetesen nálam - parkol le Louis egy kis családi ház előtt. A házat egy hosszú fakerítés határolja körbe, az ajtóig pedig kövekkel kirakott út van. Még mindig csak a házat bámulom, amikor a többiek kiszállnak. Én is követem a példájukat és míg Bree a ház felé araszol, én segítek Louisnak a csomagokkal.
- Tudom, hogy nem egy Hillton, de azért megteszi, amíg nem találunk nektek saját lakást. - mosolyog rám, miközben kezembe adja a csomagjaim.
- Ez tökéletes - nézek végig újra a házon, de ezúttal észreveszek egy arcot az egyik emeleti ablakban.
- Eleanor - suttogom, de Louis meghallja és mellém lép.
- Említenem kellett volna.. - kezdi, mire kíváncsian tekintek felé - megkértem a nővéred kezét. Lefagyok. Eleanort már hosszú évek óta nem láttam és az utolsó találkozásunkkor is csak veszekedtünk. Ő volt az egyetlen támaszon apa halála után, de mikor elköltözött Londonba, senkim sem maradt, akire támaszkodhatnék a nehéz pillanatokban. Ezért nehezteltem a nővéremre olyan sokáig, pedig ő csak az életét élte a barátjával, Louissal.
- Gyere, nem harapunk - neveti el magát Louis, majd a karom megragadva húz maga után. Ahogy belépünk az előszobába elönt egy fura érzés, egy érzés, amit még sosem tapasztaltam, mikor a saját házamba léptem be. Leveszem a cipőm és a pulcsit, amit út közben kaptam magamra, majd a lépcsőhöz lépek. Mély levegőt veszek és lassú léptekkel közelítem meg az emeletet. A lépcső tetején körbenézek. 5 szobát pillantok meg, az egyik közvetlen a lépcsővel szemben, a többi pedig szétszórtan helyezkedik el. Sétálnék tovább, de a velem szemben lévő ajtó kicsapódik és Eleanor lép ki mögülle. Egy pillanatra megtorpan, de végignéz rajtam és elmosolyodik.
- Kicsit szellősen öltöztél Londonhoz - neveti el magát, mire én is elmosolyodok és végignézek magamon.
- Gyere, megmutatom a szobád - lép felém, pár némán töltött perc után és elkapja a csuklóm. Nem kell sokáig mennünk, mire kitár előttem egy ajtót, én meg belépek rajta. Az egész szoba a fehér összes árnyalatában úszik. Fehér ágy, szekrények, puffok, asztal és egy szék. A falon különböző képek vannak. Az egyiken az Eiffel torony, előtte pedig a nővéremmel állunk. Egy másik rólam és Breeről készült, úgy 10 éve. Az utolsón pedig mi négyen - Louis, Eleanor, Bree és én - vagyunk.
- Remélem tetszik - huppan le a nővérem az egyik puffba.
- Ez gyönyörű - mondom meghatottan.
- Ha van kedved, elmehetünk fagyizóba, a London Eyehoz, moziba... - kezdi, de én megállítom.
- Kicsit pihennék, ha lehet. Nem aludtam jól az úton - nézek rá, mire csalódottan bólint és lassan kisétál a szobából. Én pedig beugrok az ágyba és lehunyt szemekkel próbálok elaludni, de ez sehogy sem megy. Így miután a többiek elmennek fagyizni, én egy törülközővel elindulok a fürdőszoba felé. Koszos ruháim leveszem, majd beállok a zuhany alá. A forró víz nagyon jól esik, így pár percig csak folyatom magamra a vizet, de egy idő múlva csörömpölésre leszek figyelmes. Elzárom a vizet és magam köré tekerem a törülközőt, a kilincset pedig elfordítom. Kidugom a fejem az ajtón, de a csörömpölés még mindig nem szűnt meg, így elindulok lefelé. A hangok a konyha felől jönnek, így befordulok a kis helységbe, de amikor megpillantom a számomra ismeretlen fiút, a vér is megfagy bennem. Mielőtt bármit is szólhatnék, a fiú megpördül és meglepetten rám néz. Majd kiszúrja, hogy egy száll törülközőben vagyok, így látványosan végigmér, majd megnyalja alsó ajkát.
- Te mégis ki vagy és mit keresel itt? - kérdem halkan, mire a fiú felnevet.